Mégse akkora bukás a Brexit az Egyesült Királyságnak?
Kudarc lesz a Brexit az Egyesült Királyság számára – jól ismertek a nemzetközi üzleti és pénzügyi szakértők e témakörben elhangzott bölcs megállapításai. Európában sokan aggódnak amiatt, hogy a szigetország hátat fordít legnagyobb exportpiacának, és a világ más térségei felé tesz lépéseket, amiről a legtöbben azt gondolják, hogy Nagy-Britannia nem boldogul majd az Európai Unió kollektív alkupozíciója nélkül. Azt, hogy kinek lesz igaza, az idő dönti majd el.
A cégek sem menekültek tömegesen – ahogy azt többen jósolták. Ehelyett a logisztikai problémákat sokan oly módon oldják meg, hogy közép-európai országokban létesítenek raktárakat az uniós piacra jutás megkönnyítésére, és megtartják vállalati jelenlétüket a csatorna másik oldalán.
Nagy-Britannia sokkal inkább globális, mint európai ország. Ez persze főként a gyarmati örökség következménye. Észak-Amerikától Ausztráliáig és Óceániáig, Afrikától Kelet-Ázsiáig, a Közel-Kelettől Dél-Ázsiáig kevés olyan része van a világnak, ahol az Egyesült Királyság ne lett volna jelen, vagy legalább ne lett volna jelentős befolyása. Kulturális szempontból az Egyesült Királyságnak sokkal több közös vonása van Kanadával, az Egyesült Államokkal és Ausztráliával, mint például Belgiummal. Ez nem azt jelenti, hogy Nagy-Britannia ne lenne európai ország. Természetesen az.
Tervek a jövőre
Az Egyesült Királyság idővel meg fogja valósítani azt az ambícióját, hogy még inkább a globális kereskedelem középpontjába kerüljön. Aktív tárgyalásokat folytatnak a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokról szerte a világban. Ezek közül több is hamarosan megvalósul.
Nemrég jelentették be: fontolóra veszik, hogy vízumot adjanak azoknak, akik Hongkongból szeretnének a szigetországba költözni. Ez tökéletes példája annak, ahogy az Egyesült Királyság a múltjára támaszkodik a jövője megerősítése érdekében. A világ többi részével folytatott mélyebb integráció révén az Egyesült Királyság jobban hozzáférhet a külföldi piacokhoz. Ez pedig döntően azt is eredményezi, hogy a külföldi vállalatok is jobban hozzáférhetnek majd a brit piachoz.
A Brexit hatása Magyarországra
Ez Magyarország számára is lehetőség. Az Egyesült Királyság piacára belépő vállalatok Európa küszöbén állnak. Közülük sok Európában is meg akarja vetni a lábát. Az EU továbbra is nagy és élénk gazdaság marad, amely vonzó lehet ezen vállalkozásoknak.
Feltételezve, hogy Magyarország képes lesz az elkövetkező évtizedekben egyensúlyban tartani ezt a különleges helyzetet, a La Manche csatorna túloldaláról tapasztalható nagyobb érdeklődés számos előnnyel járhat.